1975. december 19-én született Budapesten. Az általános iskola elvégzése után épületgépészeti szakközépiskolába jelentkezett, bár már akkor is inkább a színjátszás érdekelte. Érettségi után, Csákányi Eszter tanácsára a Kaposvári Csiky Gergely Színház csoportos szereplője lett. A Színművészeti Főiskolára csupán negyedszerre, 1997-ben nyert felvételt, Marton László osztályába. Végzés után a Krétakör Színházhoz csatlakozott, majd egy évvel később, 2002-ben a Radnóti Színházba szerződött, jelenleg is itt játszik. Nős, felesége Pokorny Lia színésznő. Egy kisfiuk van, Misi.
Játszott klasszikusokat, Molnár Ferenc, Csehov, Albee, Wedekind, Örkény, Pirandello és Goldoni; mai magyar szerzőket Hamvai Kornél, Kárpáti Péter és Tasnádi István darabjaiban. Első filmszerepét Incze Ágnes I Love Budapest című filmjében játszotta, azóta szerepet kapott a Jadviga párnája (Deák Krisztina), a Nincsen nékem vágyam semmi (Mundruczó Kornél), az uristen@menny.hu (Végh-Kálmánchelyi), a Kontroll (Antall Nimród), Állítsátok meg Terézanyut (Bergendy Péter), a Porcelánbaba (Gárdos Péter), A fény ösvényei (Mispál Attila), Az igazi mikulás (Gárdos Péter) című filmekben is, valamint főszereplője volt az elmúlt időszak egyik legnagyobb vígjátéki sikerének a Csak szex és más semmi (Goda Kriszta) című filmnek.

