Koltai Lajos
Csányi Sándor : Tóth Ildikó : Marozsán Erika : Pindroch Csaba : Eperjes Károly

BESZÉLGETÉS SZABÓ ISTVÁNNAL

Miért Móricz Zsigmond Rokonok című regényét adaptálta filmre, és miért éppen most?

Volt egy belső igényem arra, hogy forgassak egy magyar filmet, amely magyar témával foglalkozik, magyar regény alapján készül, és magyar színészek szerepelnek benne. Olyan régen dolgoztam fel nemes, értékes magyar irodalmi szöveget, hazai színészek tolmácsolásában, hogy számomra már szinte szükséges volt megrendezni ezt a filmet. A Rokonokat produceri javaslatra választottam, és egyebek között azért döntöttem mellette, mert az iskolai tanterv alapján mindenki ismeri. Az emlékeim és a regény újraolvasása aztán meggyőzött arról, hogy Móricz írása tökéletesen mutatja be a magyar társadalom gyökereit, az emberi relációkat, és összességében azt, hogy mi még mindig egy feudalizmus előtti, törzsi társadalmat alkotunk, ahol a szimbolikus értelemben vett rokonság és az érdekek összetartó ereje irányítja az ügyek intézését és uralja a kapcsolatrendszereket. Ebben a társadalomban nemcsak ellenfél, de egyenesen ellenség az, aki nem a mi kutyánk kölyke, aki nem a mi érdekünk szerint cselekszik, aki valamilyen okból másként gondolkodik. Ebben a világban nem emberek, hanem törzsek állnak egymással szemben. Amikor Móricz ezt a könyvet megírta, nem csupán újságírói látleletet készített kora társadalmáról, hanem olyasvalamit mutatott meg, amely évszázados gyökerekkel rendelkezik ebben az országban. Nem akarom elemezni a filmet, ez ugyanis nem az én feladatom, mégis lényegesnek tartom elmondani, annak ellenére, hogy ragaszkodtunk az eredeti szöveghez és a kor ábrázolásához, a Móricz által leírtak még ma is érvényesek - nem azért, mert ma éppen olyan a helyzet, amilyen, hanem mert nálunk évszázados hagyománya van ennek a társadalmi berendezkedésnek és ügyeink intézésének. Nekünk, filmkészítőknek az a dolgunk, hogy megmutassuk és elemezzük az állapotokat, mert csak akkor lehet megkeresni a gyógyulás útját, és továbblépni, ha az ember ismeri a betegségét.

Mennyiben volt hatással a filmre az 1954-es, Máriássy Félix rendezte változat?

Máriássy Félix mindannyiunk - Koltai Lajos operatőr, Rózsa János producer és jómagam - mestere volt, ezért ízlésünket bizonyíthatóan és egészen biztosan tőle tanultuk, örököltük. Az ő Rokonok-feldolgozása nagyon erősen a kor hatása alatt készült, látható benne az ötvenes évek elejének minden társadalomszemléleti problémája, a mi filmünkben pedig a jelen szemlélete tükröződik. Ez a nagy különbség a két film között. Mi más elemeket emeltünk ki a történetből, de ennek ellenére a Rokonok forgatókönyve egy az egyben a regényre épül, a film az anyagi lehetőségekhez képest igyekszik minden részletében visszaadni a korabeli világot, kiemelni a cselekmény legfontosabb, filmen kifejezhető elemeit, és életre kelteni Móricz nyelvét és figuráit. Különösen nagy hangsúlyt helyeztünk a regényben is fontos nevetésekre, mert a nevetés mindent elárul arról, hogy a hatalomban, jó pozícióban lévő emberek hogyan próbálják meg leplezni valódi szándékaikat, hogyan birkóznak meg a rájuk háruló felelősséggel, és hogyan élnek a rájuk ruházott hatalommal. A színészek nagyon nagy tehetséggel és karaterformáló erővel jelenítették meg ezeket a lényeges finomságokat.

A Máriássy-féle feldolgozás készítése idejében bizonyára nagyon komoly, pontosan körülhatárolható elvárások voltak a filmmel kapcsolatban. Önnek ma milyen elvárásoknak kellett megfelelnie?

A mostani elvárások a mi elvárásaink: abból adódnak össze, amit annak idején Máriássytól tanultunk, és ami azóta velünk és az országgal történt. Elsősorban nem egy társadalmi tablót akartunk felvázolni, hanem olyan embereket akartunk megmutatni, akik egy adott helyzetben meg szeretnének felelni a körülményeknek. A Rokonok ugyanis nagyrészt megfelelési harcról szól, arról, hogy Kopjáss István, aki éjszakáról reggelre virradóra, váratlanul egy város főügyésze lesz, hogyan akar megfelelni mindennek és mindenkinek - aki kinevezi őt, akit képvisel, és akikkel együtt érez és együtt gondolkodik. Hatalomnak és ellenzéknek, gazdagoknak és szegényeknek, rokonoknak és nem rokonoknak. Sokunkhoz hasonlóan Kopjáss egy új kor kihívásainak szeretne megfelelni, de sajnos nem sikerül neki.

Gondolja, hogy a nézőtéren ülők közül sokan magukra fognak ismerni Kopjáss figurájában?

Minden filmet, amelyhez közöm volt, azért készítettünk, hogy a néző megérezze a főhős dilemmáját, és saját magára ismerjen, magyarul ráismerjen arra, hogy a problémájával nincsen egyedül, és ha egyszer más is ugyanezzel a problémával küzd, akkor talán van rá megoldás, de legalábbis meg kell próbálni változtatni a helyzeten. Mi nem válaszokat akarunk adni, csupán kérdéseket teszünk föl, és reménykedünk abban, hogy a mozi után a néző ugyanezeket a kérdéseket felteszi saját magának, és megpróbál válaszolni rájuk. Vagy ha nem is válaszol, legalább látja, hogy más mivel küszködik.

Úgy tűnik, hogy a Rokonok egy jóval nehezebb témát dolgoz fel, mint az azt megelőző rendezése, a Csodálatos Júlia. Összehasonlítható a két film?

Összehasonlítható, egyrészt, mert lényegében ugyanazok az emberek készítették a két filmet, másrészt, mert Kopjáss Istvánhoz hasonlóan Julia Lambert is mindenáron meg akar felelni a kihívásoknak. De ugyanez igaz (a rendező körbejárja Óvári Lajos gyártásvezető irodáját, és sorban mutat rá a falakon függő filmplakátokra) Redl ezredesre, Hendrik Höfgenre a Mephistóból, Hanussenre, A napfény ízébenszereplő Sors férfiak, a Bizalom két főhőse, az Álmodozások kora hősei, valamint Emma és Böbe, akik szintén kényszerhelyzetben vannak. Így élünk.

Ha jól tudom, az Édes Emma, drága Böbe volt az utolsó, teljes egészében magyar filmje.

El szoktuk felejteni, hogy ezt a filmet a ZDF német televízió finanszírozta, koprodukcióban az Objektív Filmstúdióval, a Mephisto és a Redl ezredes producerének segítségével. Egyébként magam is magyar filmnek tartom, csakhogy német segítség nélkül nem készülhetett volna el.

Mennyit számít Önnek a nyelv, az a tény, hogy ismét magyarul forgathatott?

Rengeteget: más, ha az ember azt mondja, amit mondani akar, nem pedig azt, amit mondani tud. Akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos a nyelv, amikor Solti Györggyel, a világhírű karmesterrel készültem filmet forgatni. Ő mesélte nekem, hogy azért igyekszik a Bartók-lemezeket Budapesten rögzíteni, mert csak magyar zenész képes eljátszani azokat a zenei akcentusokat, amelyek Bartóknál le vannak írva. Ezt először nem értettem, Bartók ugyanis nagyon egzakt, pontos utasításokat ad a kottában, ezért úgy gondoltam, azokat követve autentikusan elő lehet adni. Aztán a közelmúltban hallgattam egy koncertet a Zeneakadémián, ahol magyar művészek adtak elő amerikai spirituális dalokat. Zeneileg és technikailag tökéletesen felépített, kitűnő nyelvi akcentussal énekelt előadás volt, mégsem volt köze ahhoz a Gospellhez, amit én amerikai előadásban megismertem. Hiányzott belőle a belső erő, a különös lélek, a hangjegyek közötti változás, amely eredeti előadásban hallható. Sok év után ekkor értettem meg, hogy mire gondolt Solti György. Ezért más magyarul rendezni magyar színészeket, mint angolul rendezni külföldieket.

Az utóbbi években világsztárokkal kényeztette önmagát. Milyen élmény volt hazai színészekkel dolgozni?

Nem én kényeztettem magamat, hanem ők kényeztettek engem. Ami pedig a magyar színészeket illeti, az a szomorú meggyőződésem, hogy ha Tóth Ildikó amerikai színésznő volna, akkor világhírű lenne, és már nyert volna három Oscar-díjat. Sőt, Csányi Sándor, Pindroch Csaba és Eperjes Károly ugyanúgy könnyedén megállná a helyét Hollywoodban, mint Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya, Halász Judit, Andorai Péter vagy Bálint András - ha Amerikában született volna. És itt szeretnék elnézést mindazoktól, akiket nem említettem meg. Ezek a színészek be vannak zárba egy nyelvbe, és ezt akkor sem fogják tudni levetkőzni, ha minden energiájukat arra fordítják, hogy megtanuljanak egy idegen nyelvet.

Milyen hatással volt az a munkára, hogy legutóbbi filmjeihez képest most kevesebb pénzből kellett dolgozni?

Koltai Lajossal 25 éve dolgozunk együtt, nagyon jól ismerjük egymást, és ha kevés pénzből kell forgatni, akkor kevésből forgatunk. Jelszavunk egy Radnóti-idézet: "Barátaim, ha rövid a papír, az ember akkor apró verset ír". Ha meg akarunk csinálni egy filmet, akkor megharcolunk érte, és innentől kezdve nem pénzkérdés a dolog - de persze van egy minimum, ami alatt nem lehet elkezdeni dolgozni. Ahogy krumpli nélkül nem lehet krumplilevest főzni, de mivel mi ahhoz a generációhoz tartozunk, amely sokáig hamisgulyást evett, hús helyett pedig padlizsánt, tudjuk, hogyan kell segíteni az éhségen.

Egy ilyen összeszokott páros esetében a kevesebb pénz növeli a kreativitást?

Ahogy mondani szokták, teher alatt nő a pálma, tehát ha valakinek mindene megvan, annak nem működik a fantáziája. Ha viszont valamit meg kell oldani, azt meg kell oldani.

Szokott Ön nézőszámban gondolkodni?

Megállás nélkül abban gondolkodom. Ha valamit el akarok mondani, akkor az a vágyam, hogy minél többen odafigyeljenek. Ha az emberből hiányzik ez a vágy, akkor talán nem is akarja igazán elmondani. Nem hiszek azokban a filmrendezőkben, akik "nem a közönségnek készítik" a filmjeiket. Filmet azért forgat az ember, mert így akar érdeklődést kelteni egy probléma vagy egy hős iránt. Egyetlen célja, hogy megérintse az embereket. Mindannyian, akik ebben a filmben dolgozunk, határozottan tudjuk, nem adhatjuk lejjebb az ízlésünket annál, ahogyan Máriássy Félix azt kijelölte. El akarunk érni egyfajta érdeklődést, amit történetesen nézőszámban lehet kifejezni, de nem olyan eszközökkel, amelyek nem felelnek meg a mi ízlésünknek; nem olyan szavakkal, amelyeket mi nem szeretünk; nem olyan látvánnyal, amitől szégyelljük magunkat. Csak úgy beszélünk, úgy dolgozunk, ahogyan mi elfogadhatónak tartjuk, mert mi így tanultuk.