Bár A NAPFÉNY ÍZE hatalmas történelmi tabló, csupa személyes emlékben gyökerezik - és hazakormányozza Magyarországra a két nemzetközi hírű kanadai producert, Robert Lantost és Andras Hamorit. Mindkettejüket mélyen megrázta Szabó István forgatókönyve.
Lantos a következőket mondja erről: "Magyarországról származom, így természetesen a forgatókönyv minden sora mélyen hatott rám. Az ember nem vághatja el magát a gyökereitől. A Sonnenschein családnak három generációra van szüksége, hogy megértse ezt. Amióta csak producerkedem, mindig reméltem, hogy egyszer alkalmam lesz együtt dolgozni Szabó Istvánnal; és Ralph Fiennesszel is azóta szeretnék forgatni, amióta először moziban láttam. Különös öröm, hogy épp egy olyan filmnek vágtunk neki együtt, ami ennyire közel áll a szívemhez."

   Hamori: "Számomra a film lényege az a betegség, ahogy az emberek arra vágynak, hogy fogadják el őket. Az ember néha hajlandó feladni az egyéniségét - ezt az érzést valószínűleg mindenki ismeri."

   Szabó István személyes emlékeit, szenvedélyes humanitását, valamint Magyarország és Európa alapos ismeretét elegyítette filmjében, mely eddigi pályája legnagyobbra törő és legromantikusabb filmje. A Mephisto és a Redl ezredes erkölcs és hatalom viszonyának alapos vizsgálata - a rendező már sokszor bebizonyította, milyen érzéke van a személyes és általános, az egyedi és globális témák elegyítéséhez. Koltai Lajos, Szabó István régi munkatársa erről csak ennyit mond: "Munkánk alapja a szeretet - az emberiség szeretete."

   A rendező azonban másképp látja a személyesség kérdését: "Sokan megkérdezték már, hogy önéletrajzi ihletésűek-e a filmjeim. Természetesen sok ötletet veszek az életemből, inkább mégis egy generáció életrajzának nevezném őket. Ezek a dolgok nemcsak velem történtek meg, hanem a szomszédaimmal, barátaimmal, honfitársaimmal is. Nemcsak én éltem át a fasizmust - hanem az egész világ."

  A film - a három generáció története - hatalmas időt fog át, de tulajdonképpen egyetlen témára koncentrál: három jellemes férfi keresi benne helyét a világban. "Nagyapa, apa és a fiú egyformán elveszti önmagát a nyugalomért, a beilleszkedésért, az elfogadásért vívott harcában. Csak a harmadik generáció számára derül ki, hogy ez így nem folytatható. Csupán az unoka képes úgy dönteni, hogy nem adja meg magát, és megpróbál visszatalálni ahhoz a lelki nagysághoz, mellyel a dédapja indult útnak egy kis faluból 150 évvel korábban" - mondja Szabó István.

   A személyes emlékek természetesen mégis kihagyhatatlanok.

   Szabó István: "A saját nagyapám példája nagyon fontos volt. Belegondolni is lenyűgöző, hogy egy ember élhetett az Osztrák-Magyar Monarchia, a fasizmus és a kommunizmus idején is. Háromféle állam - a birodalom, a király nélküli királyság vagy az idegenből érkező zsarnokság - ígért neki boldogságot, és követett el - a polgárok állítólagos érdekében - szörnyűségeket. Ez a XX. század leggyakrabban visszatérő tanulsága: de néha jön generáció, mely nem hajlandó újra elkövetni a régi hibákat."

   A négyszáz oldalas magyar nyelvű forgatókönyv lenyűgözte Robert Lantost: "Magával ragadó, elsöprő erejű történet volt: azonnal tudtam, hogy nemzetközi összefogással készülő igazi nagy filmet kell belőle készíteni." A producerek Israel Horovitz-ot, az elismert színmű- és filmírót kérték fel, hogy segítse Szabó Istvánt a forgatókönyv mozifilm hosszúságú angol változatának elkészítésében.

   Horovitz: "Amikor megláttam az eredeti, négyszáz oldalas forgatókönyvet, azonnal menekülni akartam. Korábban soha nem írtam senkivel kettesben. Aztán megnéztem a Redl ezredest, és elbűvölt a film szépsége, nagysága, és az, ahogy ez a magával ragadó történet mégis annyira személyes marad. Rájöttem, hogy sokat tanulhatok Szabótól. Úgyhogy, mint valami őrült archeológus, nekiláttam, hogy kiássam ebből a négyszázból azt a kétszáz oldalt, amire szükségünk volt. Három év kellett hozzá, hogy a kezdet kezdetétől eljussunk idáig, eddig a csodálatos filmig. Örülök, hogy ott lehettem a születésénél."

   Ralph Fiennes bravúros alakításával három férfit kelt életre: Ignácot, a gyakorlatias jogászt, Ádámot, az olimpiai bajnok vívót és Ivánt, akivel végül nyugvópontra ér a történet. Az angol beteg után Fiennes számára ismerős terep a szerelem és politika végzetszerű keveredése. Ott csupán egy karaktert kellett megformálnia, itt viszont három, külön-külön is összetett személyiséget kelt életre, méghozzá három, külön-külön is nehezen érthető, végzetes politikai szituációban.

   Fiennes: "Szabó csodálatos mesemondó. E filmben felsorakoztatja az összes igazi emberi érzést - szerelmet, vágyat, gyűlöletet, félelmet, ambíciót és bizonytalanságot. Egy nagyregényhez méltóan gazdag történetet teremtett, de, született filmesként, képekben meséli azt el."

   Már jóval azelőtt rajongója lettem, hogy ismertem volna - avat be Fiennes Szabó Istvánhoz fűződő viszonyába. - A Mephisto lenyűgözött és a Redl ezredes is nagyon tetszett. A közös munka során teljesen rábíztam magam. Hihetetlen részletességgel dolgozta ki a szereplők lélekrajzát és viselkedését. Magyarország kultúrájáról és történelméről is nagyon sokat tanultam tőle. Mindig szerettem a történelmi tárgyú filmeket, de mindaz, amit most megtudtam, több ennél: mélyen megrázott az új világ, ami így feltárult előttem."

   Az alkotók elsőrendű célja volt, hogy Ralph Fiennest megnyerjék a hármas szerepre. Miután ő igent mondott, több mint 150 magyar, német, angol és amerikai színészt kellett még szerződtetniük. Sok karaktert ketten játszanak: fiatalon és idősen más-más alakítja őket (kivétel ez alól Fiennes).

* * *

   A forgatás 1998. július 14-én kezdődött Budapesten, és 23 héten át tartott: felvételek készültek az Operaházban, a Népstadionban, az Iparművészeti Múzeumban, a Dohány utcai zsinagógában, egy régi hotelben, egy kicsinyke szerb ortodox templomban, a Nyugati Pályaudvaron, a Parlamentben és a város utcáin.

A forgatás előkészülete

   A NAPFÉNY ÍZE látványvilágának megalkotásához Szabó István régi munkatársait kérte fel: Koltai Lajos operatőr immáron 20 éve, a Bizalom című film forgatása óta a rendező jobb keze, Kovács Attila díszlettervező készítette Szabó legutóbbi három filmjének és egy sor színpadi produkciójának díszleteit; Szabó Györgyi jelmeztervező ugyancsak a rendező színpadi munkáiban dolgozott hosszú időn át.

A film fényképezése

   Szabó István és Koltai Lajos nemcsak közeli munkatársak, hanem jó barátok is. "Az eltelt két évtizedben úgyszólván egymás ikertestvérei lettünk - meséli az operatőr. - Nagyon hasonlóan gondolkodunk, és nagyon hasonlóan látjuk a világot."

   Koltai volt az első ember, aki olvasta a forgatókönyvet. A film látványvilágát rögtön ezután elkezdte megtervezni a rendezővel. "A Sonnenschein család sagájának tükrében a film Európa e szegletének egy kezdetben békés, később rémálomba torkolló korszakáról mesél - mondja Koltai. - A film első felében egy jól szituált, viszonylagos anyagi jólétben és boldogságban élő családot látunk, a későbbiekben azonban, ahogy mind közelebb kerülünk ahhoz a korhoz, melyben a gonoszság cseppfertőzéssel terjedt, fokról-fokra megváltozik a kép. Ezeket a változásokat megpróbáltuk visszaadni a film vizualitásában: A NAPFÉNY ÍZE első felében sok élénk színt használtunk, ezek a színek azonban lassan megfakulnak, és a film második részére a képek hideggé, sápadttá, halvánnyá válnak.

   - A történet egyik fordulópontja az a pillanat, amikor kihirdetik az első zsidótörvényt - folytatja az operatőr. - Ennek a jelenetnek a megtervezésére különös gondot fordítottunk, a legapróbb részletekig megterveztünk mindent előre. Az eseményekről Sonnenscheinék a rádióból értesülnek: késő délután van, a család tagjai az ebédlőben körbeülik a rádiót. Senki nem szól egyetlen szót sem, csupán a bemondó monoton hangját hallani. A félhomályban mindössze a rádióból kiszűrődő halványzöld fénypászma festi meg az arcokat. Hátborzongató. Ez volt az első kép, amely megjelent előttem a forgatókönyv elolvasása után. Remélem, hogy a jelenettel sikerült egy maradandó, a nézőket később is kísértő pillanatot filmre vinni.
A film legvégén kicsit megint változik a kép: egy fokkal talán derűsebbek a színek
- mondja végezetül Koltai Lajos. - A zárójelenetben az utcán sétáló Ivánt látjuk egy ragyogó napfényes délutánon. Egy embert, aki mindenét elveszítette - a nevét, a vallását, mindent -, de akinek megvan az esélye rá, hogy újra kezdje az életét. Persze ez sem biztos. Csak reménykedhetünk, hogy sikerül neki."

A díszletek

   A film talán legfontosabb helyszíne a Sonnenschein család otthona. Szabó István gyermekkori emlékeit idézte fel a helyszín megteremtéséhez. Egy ahhoz hasonló házat szeretett volna viszontlátni a filmen, melyben ő életének első éveit töltötte. Annak érdekében, hogy a hatás minél élőbb és hitelesebb legyen, azt kérte Kovács Attilától, hogy ne a szó szűkebb értelmében vett díszletekben gondolkodjon, hanem tervezzen meg egy valódi épületet, ahogy a rendező fogalmazott: építse fel a házat, "a béke szigetét a káosz közepén".

   "Az volt a feladatom, hogy tervezzek valami csodálatosan szép, harmóniát és békét sugárzó otthont - magyarázza a díszlettervező. - Munkám során maximálisan támaszkodtam István emlékeire, sőt, voltaképp együtt terveztük meg Sonnenscheinék lakóhelyét."

   Természetesen az ily módon megtervezett épület az események változása közben sokféle átalakuláson megy keresztül. "Gazdag és erőteljes, kicsit sötétebb, melegebb színekkel próbáltam elérni, hogy a film elején a család otthona meghitt hangulatú legyen, békét, biztonságot és nyugalmat sugározzon - mondja Kovács Attila. - A film végére, a hatvanas évekre teljesen megváltozik ez az atmoszféra: a falak fehérek lesznek. Csupán Vali csöppnyi szobája nem változik: a lakás e részében az asszony megpróbálja visszaidézni az egykor volt, de immár örökre eltűnt régi hangulatot."

   A Sonnenschein-ház udvara csaknem olyan hangsúlyos szerepet kap a filmbeli helyszínek között, mint enteriőrje. Több fontos esemény is itt játszódik: például Ignác és Vali esküvője, vagy az újévi ünnepség nagy része.