A KARIB-TENGER KALÓZAI

A Karib-tenger kalózai : A Fekete Gyöngy átka alapötletét a Disney-park egyik közkedvelt látványossága adta, amely a karib-tengeri kalózok életét mutatja be a látogatók számára. A Disney Stúdió vezetői jól tudták, hogy egy ilyen látványos és romantikus történet filmre vitelére az egész szakmában csak egy ember képes: a legendás producer, Jerry Bruckheimer. És Bruckheimer, aki mindig is szerelmese volt a kalózfilmeknek, és régóta szerette volna letenni a névjegyét ebben a műfajban, túlontúl nagynak érezte a kihívást ahhoz, hogy nemet mondjon.
Bruckheimer forgatókönyvírónak a Shrek két szerzőjét, Ted Elliotot és Terry Rossiót nyerte meg, akik azzal az javaslattal álltak elő, hogy a hagyományos kalóztörténetet természetfeletti elemekkel kellene izgalmasabbá tenni. Brucheimer lelkesen fogadta az ötletet, a két forgatókönyvíró pedig vadul nekilátott a vázlat kidolgozásának. Még javában dolgoztak a könyvön, amikor Bruckheimer már nekifogott összeállítani a stábot. Rendezőnek Gore Verbinskit, A kör és A mexikói rendezőjét szemelte ki. „Gore egyéni stílussal és rendkívül nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, továbbá ragyogó a humora – mondja Bruckheimer. – Nem kellett túl sokat kapacitálni, az első találkozásunkkor rábólintott a felkérésre.”
„Imádom a kalózokat. A kalózkodás számomra nem annyira a rablásról, mint inkább a zabolátlan szabadságvágyról szól – magyarázza Verbinksi. – Abban a korban, amikor a kalózok éltek, kegyetlen törvények uralkodtak, egy szelet kenyér ellopásáért fellógatták az embert. Aki alacsony sorból származott, és boldogulni akart, kénytelen volt áthágni a szabályokat.”
A rendező megvolt, következhetett a szereposztás. A Bruckheimer-filmek híresek arról, hogy mindig elképesztő sztárparádéval kényeztetik a közönséget. Nem kivétel ez alól A Karib-tenger kalózai nem. „Álomcsapat jött össze – mondja Verbinski. – Ritkán adatik meg rendezőnek, hogy ennyi kiválósággal dolgozzon.”
„A néző imádja a sztárokat, de legfőképp azt szereti, ha kedvenceit szokatlan szerepkörben látja viszont – magyarázza Bruckheimer. – A főszerepre olyasvalakit kerestünk, akit senki sem várna egy Disney-filmben. A választásunk Johnny Deppre esett. Aki ismeri őt, tudja, hogy nem könnyű becserkészni. Sztárgázsival nem lehet levenni a lábáról, csak olyan munkát vállal el, ami művészileg is kielégíti. Ezúttal személyes okok is közrejátszhattak abban, hogy igen mondott a felkérésre: a gyerekeit akarta meglepni ezzel az alakítással.”
A srácok biztos élvezni fogják apuka alakítását, bár Sparrow kapitány távolról sem az a típus, akit példaképül lehetne állítani a gyerekek elé. „Jack alapjában véve egy széltoló – mondja Verbinski. – Kemény fickó, de ha nem muszáj, nem harcol, inkább a csavaros eszét használja.”
„Jack mindig a talpára esik, és sohasem adja fel – elemzi a figurát Depp. – Egyetlen szerelme a hajója, amely a szabadságot szimbolizálja számára: az egész történet során nem akar mást, mint visszaszerezni azt. Közben persze elkövet tisztességtelen dolgokat, de igazából csak egy valami érdekli: bármi áron visszaszerezni a Fekete Gyöngyöt.”
Depp hatalmas ambícióval látott neki a szerep kidolgozásának. Teljesen újszerű figurát akart létrehozni, és megalkotásához a Rolling Stones legendás gitárosát, Keith Richardot használta modellként. „Minden kornak megvannak a maga rockcsillaga. A XVII-XVIII. századé a kalózok voltak” – magyarázza.
Sparrow kapitány nagy ellenfelét, a velejéig gonosz Barbarossát az Oscar-díjas Geoffrey Rush alakítja. „Olyan színészt kerestünk, aki méltó párja és ellenpontja Deppnek – magyarázza Bruckheimer. – Rush zseniális művész, és az ördögi figurákat különösen nagy fantáziával kelti életre.”
Rush ugyanolyan alapossággal látott készült a szerepre, mint Depp. Bonyolult karakterrajzot készített az elátkozott kapitányról, és egészen a gyerekkoráig visszamenőleg kidolgozta az élettörténetét. Rush és Depp mániákus igényessége a forgatáson is megmutatkozott: a felvételek között folyamatosan a két forgatókönyvírót nyúzták (akik a Bruckheimer-filmek hagyományainak megfelelően végig jelen voltak a forgatáson), és jeleneteiket csiszolgatták velük.
„Geoffrey teljesen kiszámíthatatlan – beszél partneréről Depp. – Mindig változtat valamit a jeleneten, imádja kizökkenteni és új ötletekkel zavarba hozni a partnerét; egyszóval szakasztott olyan, mint én.”
Will Turner, a jóképű ifjú kovács szerepére Bruckheimer A Gyűrűk Ura Legolasát, Orlando Bloomot kérte fel, akinek képességeiről korábbi közös filmjükben, A Sólyom végveszélyben című produkcióban már meggyőződhetett. „Óriási szerencsével még azelőtt sikerült megszereznem, hogy kitört volta körülötte ez A Gyűrűk Ura-hisztéria” – mondja Bruckheimer.
„Orlando egy naiv, tisztességes fiatalember formál meg, aki váratlanul egy életveszélyes kaland kellős közepébe csöppen, de megállja a helyét, és a történet végére igazi férfivá érik. Az egész filmben övé a legnehezebb szerep” – dicséri ifjú kollégáját Depp.
„Jack Sparrow, a dörzsölt kalóz és Will Turner, a talpig becsületes ifjú kapcsolata tele van feszültséggel – elemzi a két figurát Bruckheimer. – Will apa nélkül nőtt fel, azok a tengerésztisztek a példaképei, akiket Port Royalban maga körül látott. De Sparrow mellett megtanulja, hogy az ostoba társadalmi szabályokat igenis át kell hágni.”
Will szerelmét, Elizabeth Swannt a 18 esztendős angol Keira Knightley alakítja, akit korábban a Baljós árnyak és a Csavard be, mint Beckam című filmekben láthattunk. Knightley legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy nem kellett ugyanolyan vívótréningen átesnie, mint nagynevű színésztársainak. „Verekszem a filmben gyertyatartóval, rúddal, még ágytállal is, csak épp karddal nem. De Jerry és Gore megígérte, hogy a következő filmünkben írnak nekem egy vívójelenetet.”
Elizabeth atyját, Swann kormányzót a nagyszerű angol színész, Jonathan Pryce formálja meg, Norrington sorhajóhadnagyot pedig, akihez Swann mindenáron hozzá akarja kényszeríteni a lányát, az ugyancsak angol Jack Davenport kelti életre. „Elizabeth apja nem gonosz, csak úgy véli, hogy az alacsony származású Will Turner nem méltó a lánya kezére – magyarázza Verbinski. – Jonathan Pryce nagyszerűen oldotta meg a szerepet: az ő Watherby Swannja nem egyszerűen egy arrogáns angol főtiszt, hanem egy aggódó apa, aki a legjobbat akarja a lányának.
A jóképű, törekvő Norrington alakítójáról, Jack Davenportról így vélekedik Verbinski: „Jack igazi karakterszínész, aki kiválóan ért hozzá, hogy humoros elemeket keverjen a játékába.”. Míg Keira Knightley a kardot, Davenport a látványos kalózruhákat irigyelte színésztársaitól „Elnéztem Johnnyt a színes fejkendőjével és a rasta hajfürtjeivel, és majd megszakadt a szívem. Én úgy néztem ki a jelmezemben, mint egy fagylalt.”
A főszereplőket tömérdek színes figura veszi körül a filmben. Különösen Barbarossa kalózai mulatságosak, akiket a kapitány a világ különböző részein kikötői kocsmák mélyéről szedett össze. Válogatásukra a producer és a rendező is különös gondot fordított, és a vidám kompánia a forgatási idő alatt és után is megszámlálhatatlan órát töltött együtt. „Őrült társaság volt, a karibi forgatáson külön szárnyban laktak, és a valóságban is úgy éltek, mint a kalózok” – emlékezik Rush.
A színészeken kívül fontos szerep jutott a filmben néhány állatnak. Barbarossa hűséges majmát két cabochon majom alakította, egy hím és egy nőstény: kedves kis hófehér pofácskájukat növényi festékkel színezték sötétre, hogy démonibban hasson. Rush külön kiképzést kapott, hogy megfelelően tudjon bánni a majmokkal.
Minden kalózfilm nélkülözhetetlen kelléke a vállon ülő papagáj: őt három madár játszotta, az első ücsörgött, a második beszélt, a harmadik pedig röpdösött. Az üldögélős madár olyan étvágygerjesztőnek találta az őt hurcoló színész, David Bailie fülét, hogy folyamatosan és nagy élvezettel csipegette a forgatáson.
A stáb már épp indulni készült a karibi forgatásra, amikor kiderült, hogy a szigeteken súlyos fertőző betegség tizedeli a madárállományt, és tilos bevinni papagájokat. A produkció egyik állatszelidítője ekkor nagy sietve a helyszínre utazott, és felhajtott egy maradat, amely színben, mintázatban hasonlított a korábbi papagájokra. Az állatok bizalmatlanságának legyőzéséhez azonban idő kell: az idomár úgy igyekezett felgyorsítani a folyamatot, hogy éjjel-nappal a kezén, vállán hurcolta a madarat, és folyamatosan beszélt hozzá. A módszer bevált: a papagáj nagyszerűen helyt ült a karibi forgatások során.

KALÓZISKOLA

Bár A Karib-tenger kalózai csak egy tüneményes mese, a filmkészítők a történeti hűséget olyan komolyan vették, hogy külön történészt szerződtettek a stáb mellé Peter Twist személyében.
„A kalózkodás története egyidős a hajózáséval – magyarázza Twist. – A kalózok eredetileg a saját szakállukra tevékenykedtek, később előfordult, hogy állami zsoldba álltak, és királyi engedéllyel fosztogatták az ellenséges hajókat. Ez a tevékenység aztán olyan jövedelmezőnek bizonyult, hogy békeidőben sem tudtak felhagyni vele.”
Az elásott kalózkincsekről szóló mesék viszont merőben a képzelet szüleményei. „A kalózok a zsákmány megszerzése után azonnal megosztoztak, aztán behajóztak egy viszonylag baráti kikötőbe, és nem mozdultak, amíg az egész pénzt el nem verték kártyára, italra, nőre. Mire kitántorogtak a kocsmákból, már nem volt mit elásniuk.”
A film ugyan nem köthető egyetlen konkrét dátumhoz vagy évszámhoz sem, de hangulatában leginkább az 1720 és 1750 közötti évtizedeket idézi. Ez a kalózok aranykorának utolsó időszaka; bár hőseink nem sejtik, új korszak kezdődik, a kapitalizmusé, amely nem tűri, hogy bárki is akadályozza az áruk és a tőke szabad áramlását.
A stáb sokat tanult Twisttől, a színészeknek azonban az elméleti képzésen kívül gyakorlati oktatáson is rész kellett venniük, hogy elsajátítsák a kardforgatás művészetét. A több hetes tréninget a szakma nagy öregje, Robert Anderson vezetette, aki több mint ötven éve dolgozik vívómesterként, és már Errol Flynt is iskolázta, a „The Master of Ballantrea” vívójeleneteiben pedig a dublőreként dolgozott.
Rush-ék valóságos kalóziskolát jártak ki, hogy megtanulják, miként kell bánni a legkülönfélébb vágó és szúrófegyverekkel, szablyákkal, vívótőrökkel, rövid kardokkal. Depp és Bloom viszonylag könnyű helyzetben volt: előbbi a Don Juan DeMarco forgatása előtt már alapos kiképzésen esett át, utóbbi nemrég fejezte be A Gyűrűk Ura forgatását, ahol ugyancsak alapos vívóoktatást kapott – mellesleg épp Robert Andersontól.

KEZDŐDIK A FORGATÁS

A forgatás 2002. október 9-én kezdődött. Az első két hét stúdióban telt, a Fekete Gyöngy kapitányi fülkéjében és a kormányzói palota belsőiben játszódó jeleneteket vették fel.
Ezután a Palos Verdes-i Marinelandbe helyezték át a székhelyüket. Ez egy ismert turistalátványosság, csodálatos, 180 fokos panorámával a Csendes óceánra. Nincsenek illúzióromboló villanyvezetékek, vasúti sínek, belógó épületek – ilyen „időtlen” látképet közel s távol képtelenség találni a kaliforniai tengerparton. A lélegzetelállító kilátást minden nagy filmstúdió igyekszik kihasználni, és Bruckheimer-csapat is itt építette fel a Port Royal-i Charles Erődöt, ahol a film első része játszódik.
A trópusi jeleneteket a filmesek eredetileg a Long Beach-i Catalina Islandon akarták felvenni, ám hamar ráébredtek, hogy a hiteles hatás érdekében messzebb kell utazniuk. Körülnéztek Ausztráliában és Thaiföldön is, de végül be kellett látniuk, hogy a Karib-tengerhez egyik sem fogható. „A víznek, a homoknak és pálmafáknak itt hasonlíthatatlan a minősége, lelepleződött volna a csalás” – mondja Verbinski.
Irány tehát a Karib-tenger. Hónapok teltek kereséssel, több mint húsz különböző szigetet néztek meg, de beleütköztek az emberiség egyik legfőbb problémájába: a túlnépesedésbe. „Ha találtunk egy normális szigetet, rögtön előtrappolt a fák közül néhány turista – folytatja Verbinski. – Olyasmi, hogy lakatlan sziget, ma már egyszerűen nem létezik.”
Logisztikai központnak végül St. Vincentet választották, amelynek ugyan nincs fehér homokos strandja, viszont közel esik néhány olyan szigethez, amely alkalmasnak tűnt a forgatásra.
2002 augusztusában kezdődtek meg az építési munkák a szigeteken, és 2003. január 18-án futott be St. Vincent kikőtőjébe a színészekkel, a felszereléssel és a stábbal dugig megrakott hajó. St. Vincent nem igazán felkapott turistacélpont, és mire a csapat elfoglalta a városka összes szabad hotelszobáját és fizetővendég-szállását, a szigetre gyakorlatilag ki lehetett volna akasztani a „Megtelt” táblát.
A forgatási helyszínek egy 20-25 kilométeres sugarú körön belül szétszórva helyezkedtek el a tengeren, a hajókat így nem csak filmezésre, hanem szállításra is használták. Több száz ember utazott rajtuk naponta másfél-két órát a helyszínekre, este pedig vissza a szállásra. A legmegterhelőbb időszak az a két hét volt, amikor Wallilabutól 12-20 kilométerre a nyílt tengeren filmeztek.
„Mindaz a rossz, amit a tengeri forgatásokról mondanak, színigaz – állítja Verbinski. – Ami elromolhat, el is romlik. Ha a hajó beáll a helyes irányba, megváltozik a szél. Ha a szél jó irányból fúj, a nap rossz felől süt. A hullámok két-három méter magasak, úgyhogy hiába vagyunk többszörösen lehorgonyozva, minden mozog, a színészek mögött a díszletek összevissza csúszkálnak. És akkor még nem beszéltem a tengeri betegségről, amitől semmiféle varázspirula nem óv meg.”
A tengeri forgatások Dariusz Wolski operatőrt is megizzasztották. „Normális körülmények között az ember tudja, merre halad a nap, és ennek megfelelően választja meg a forgatási irányokat, hogy folyamatosságot adjon a felvételeknek. A hajó viszont fütyül az operatőr elképzéseire, arra megy, amerre a szél fúj.”

A KALÓZOK INGÓSÁGAI

A produkcióhoz, melynek összköltsége több mint 120 millió dollárra rúgott, számos nagyszabású díszlet készült. Néhányról már szóltunk, a leglátványosabbról azonban még nem. Ez a kalózok kincses barlangja, ahol a sok rablott drágaságot őrzik. A rendező és a producer szabad kezet adott Brian Morris díszlettervezőnek, aki elképesztő búvóhelyet tervezett, vízi utakkal, vizesárokkal, szerteágazó barlangokkal, és rémületes sziklákkal. A díszlet a Disney burbanki stúdiójában épült fel, ugyanott, ahol korábban egy másik Bruckheimer-film, az Armageddon aszteroida-jeleneteit forgatták. Száz építőmunkás öt hónapig dolgozott a díszleten; csupán a barlang feltöltéséhez több mint egymillió liter vizet használtak fel.
Verbinski mindenhová aranyat akart. „A kalózok nem műgyűjtők: a pénzre mennek” – ismételgette a díszlettervező csapat tagjainak, akik százával festették be aranyszínűre a sziklákat, és több száz méternyi gyöngysort és nyakláncot teregettek szét a barlangban. Egy New Orleans-i és egy kanadai cég gyártotta a filmben szereplő érméket. Ezek valamennyien az akkortájt használatos arany és ezüstpénzek pontos másolatai: majdnem egymilliót használt belőlük a produkció.
Kalózfilm nem lehet meg hajók nélkül. A filmben több vízi jármű játszik fontos szerepet: a villámgyors Interceptor, amely egy kétárbocos klipper; a Dauntless hadihajó, és a titokzatos Fekete Gyöngy, amelyet néhány évvel korábban lopott el Jacktől Barbarossa.
A producerek eredetileg úgy gondolták, hogy mindhárom hajót a produkciónak kell megépítenie, ám Seattle-ben rábukkantak egy hajóra, amely a Grace Harbor-i Kikötői Hatóság birtokában állt, és kis átalakítással alkalmassá lehetett tenni arra, hogy eljátssza az Interceptor szerepét. A Lady Washinghton egy XVIII. századi híres hajó hiteles másolata volt: fürge, jól irányítható vízi jármű, és tökéletesen kiképzett legénység járt hozzá. Olyan tökéletes állapotban volt, hogy az átalakítások után a „saját lábán” tette meg majd hétezer kilométeres utat Port Townsendtől Long Beach-ig és onnan a karibi szigetekig. A legénység tagjai – profi tengerészek és oktatók, fiatalok és idősek, férfiak és nők vegyesen – a St. Vincentbe érkezés után sem hagyták sorsára a hajót, hanem kalózjelmezbe bújtak, és így vettek részt a forgatáson.
A Dauntlesst a Victory nevű, egykor száz ágyús hadihajó alapján építették meg. A Victory számtalan csatában jeleskedett, és a maga idejében a flotta büszkesége volt. Ma már nincs meg, a filmesek modellek alapján rekonstruálták. 150 ember három és fél hónapig dolgozott rajta esőben, napsütésben egy Long Beach-i vízi dokkban. Maga a díszlet egy félig szétboncolt hajóra hasonlít, oldala több helyen hiányzik, hogy a kamerával be lehessen látni a hajó belsejébe.
A Fekete Gyöngy megalkotása ehhez képest gyerekjáték volt. A díszlet a Long Beach Dome-ban készült el, röpke három hónap alatt. A nyílt vízi felvételek során egy vontatóhajó mozgatta, amit az utómunkák során számítógépes technikával retusáltak ki a képről.

HA A HOLDFÉNY ÉJJEL RÁSÜT…

A Karib-tenger kalózainak műfaji újdonsága, hogy a kalóztémát természetfölötti elemekkel keveri. Barbarossa és kalózai az átok hatására a holdfényben világító csontvázakká alakulnak át: ezt a meghökkentő hatást, amely egyszerre hat félelmetesen és mulatságosan a vásznon, vizuális effektusokkal, és a számítógépes animáció alkalmazásával érték el az alkotók.
A világító csontvázak életre keltésének feladatát az Industrial Light & Magic kapta. A tervezők először fényképfelvételeket készítettek a jelmezbe bújtatott, kisminkelt színészekről, majd külön-külön megrajzolták mindegyikük csontváz-változatát. Amikor a rendező elégedett volt a karakterrajzokkal, a csapat szkenneléssel elkészítette a művészek háromdimenziós számítógépes portréját. Külön kép készült a testükről, és külön a fejükről, továbbá született egy rendkívül részletes és anatómiailag is pontos számítógépes csontvázmodell is. Ezt a modellt illesztették össze az egyes személyek háromdimenziós képével. A tervezők végül szárított pulykahús-darabok beszkennelt képét rétegezték rá a csontvázakra, hogy a csontra rászikkadt hús érzetét keltsék, és hajjal, szakállal, különféle jelmezekkel látták el a száz százalékig számítógéppel generált figurákat.
Technikai szempontból Verbinskiék számára a legkeményebb diót azoknak az akciójeleneteknek a felvétele jelentette, amelyekben a csontvázak hús-vér emberekkel tusakodnak. „A katonákat játszó színészek a semmivel harcoltak, ami már önmagában elég különös látványt keltett – meséli a rendező. – Ráadásul sok közeli kézikamerás felvételt alkalmaztunk, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a kamera rászegeződött a levegő egy pontjára, ahol a képzeletbeli csontváz állt, felolvastuk a csontváz szövegét, aztán a kamera átsvenkelt a következő nem létező csontvázra, és így tovább. Rengeteg vitatkoztunk rajta, hogy mire állítsuk az élességet, és más gondjaink is voltak, de végül az Industrial Light & Magic mindent rendbetett.”

HARC A KIKÖTŐBEN

A vízi csaták zömét 2002 novemberében, a Los Angeles-i kikötőben vették fel. A felvételek iszonyatos megterhelést róttak a színészekre: Johnny Depp és Keira Knightley például majdnem három teljes forgatási napot töltött mindenféle védőháló és biztosítókötél nélkül egy keskeny pallón, amely a Fekete Gyöngy fedélzetének széléről nyúlt ki a háborgó habok fölé.
„Amikor eljött a leugrás pillanata, a rendező felajánlotta, hogy a dublőröm megcsinálja helyettem, mire hetykén azt feleltem, hogy ha már ennyit ácsorogtam itt, csak nem képzeli, hogy a csúcsponton átadom a helyemet másnak?” – emlékszik Knightley.
A tengeri fürdő persze alaposan megtépázta Keira toalettjét, és nem tett jót Depp gondosan dekorált rasta fürtjeinek sem. Ezt a hajviseletet egyébként Depp találta ki a figura számára, és ő maga dolgozta ki Sparrow kapitány teljes jelmezét és egész megjelenését. Alapossága nem ismert határokat: a forgatás megkezdése előtt például három fogára aranykoronát tetetett (14, 18, illetve 22 karátos aranyból), egy negyediket pedig platinával koronáztatta meg. „Többet akartam, de Jerry Bruckheimer nem engedte” – meséli nevetve Depp.
A kellékek összeválogatásakor Verbinskiék maximális korhűségre törekedtek. Depp filmbéli kardja igazi régiség, valamikor XVIII. század közepén készült. De még számos más eredeti kard szerepel a filmben, ezeket Londonban vásárolták össze egy kisebb vagyonért. Londonban készültek a parókák is: csaknem négyszázat használtak belőlük a produkcióban, és a fontosabb szereplők közül Orlando Bloom az egyetlen, aki megúszta a viselésüket. De nem járt jól, mert ő viszont hajmeghosszabbítókat kapott, amelyek rögzítése alkalmanként öt-hat órát vett igénybe.